10.rész
Olyan üres nélküle a ház...most hogy ők elmentek magukkal vittek mindent.
A fényt a bórús napokon...
A jókedvet...
A szürke hétköznapok nagyon lassan teltek,minden reggel telefonnal a kezemben ébredtem,hátha hív.
De hiába,mert Harry még egyszer sem hívott fel.
Tudom hogy nagyon elfoglalt,de egy telefon hívást még Harry Styles is megengedhetne magának.
Eleanor számol be mindig hogy éppen hol vannak,őt Louis már vagy 15-ször hívta.
Érdekes...
Talán ha elmondtam neki,hogy beteg vagyok többet foglalkozna velem?
De nem akarom kihasználni ezt az alkalmat.Semmiképp sem.
Úgy döntöttem küldök neki egy rövid de mindent eláruló üzenetet.
A kezembe vettem a telefonom és elküldtem.
-Hiányzol
Öt perc múlva válaszolt is.
-Te is hiányzol..
Ebből elég! Most leírom neki azt amit a szívemben érzek.
-Akkor gyere ide.Szeretnék még egy éjszakát.Melletted szeretnék aludni még egyszer.Érezni akarok a szívverésed.Azt szeretném ha a fejed a mellkasomon legyen és a kezeim körülötted.Szeretlek Harry,értsd már meg.-*üzenet elküldve*
Délután...
*telefon csörgés*
-Harry?!-szóltam bele a telefonba anélkül hogy megnéztem volna a számát annak aki hív.
-Nem,nem.Nichole én vagyok az Cara.Cara Still.-mondta a vonal túlsó végén egy vékony hangú lány
-Cara?Hát ezt nem hiszem el...
-Tudom hogy fura hogy ennyi idő után ilyet mondok,de arra gondoltam elmehetnénk valamerre,persze csak akkor ha te is benne vagy.
-Felőlem.Három körül a St.Gerson utcában?A pláza előtt,tudod hol van nem?-kérdeztem.
-De persze,akkor ott találkozunk!
Majd egy-egy 'szia'-val fejeződött be a beszélgetésünk.Be kell vallanom nagyon meglepődtem mikor felhívott.De most amúgy is egy kis kikapcsolódásra van szükségem és pár tanácsra valakitől akire számíthatok.
Cara-val általános iskolában osztály társak voltunk,aztán a gimnáziumban is... legjobb barátnők.Mindent elmondtam neki,és ez kölcsönös volt.De talán túl sok mindent is...egy kisebb veszekedésünk után ő megalázott az egész iskola előtt.Állítólag megfenyegették és csak azért tette.Szerintem visszaakart vágni nekem.
Nem tudom.
Ezek után úgy döntöttem soha többé nem bocsátok meg neki,de ha visszagondolok hány évig ő volt az egyetlen akire számíthattam.
Ő volt az egyetlen igaz barátnőm.
Hogy mennyi mindent éltünk át közösen...
Hogy mennyi mindenben segített...
És támogatott...
Igazi barátság volt a miénk.
Még ezek után is ezt tudom mondani.
Felvettem egy kényelmes farmert és egy pólót.Miután elkészültem,már indultam is.
Cara ott volt.Nagyon megváltozott három év alatt.
-Szia,hogy-hogy felhívtál?Mi történt?
-Három évig nem beszéltünk,szóval
lesz mit mesélnem!-mosolygott.
És elkezdtünk beszélgetni így mindenről...Cara még mindig ugyanolyan maradt belülről.
-És még mindig kell az a Styles?-kortyolt bele a kávéba.
-Az a helyzet hogy...-majd lehajtottam a fejem és a padlót bámultam.
-Jézus,mi van,mondjad már!!-mondta Cara csillogó szemekkel.
-Nem fogod elhinni de...-majd felnéztem rá.
-DE?-nézett rám kérdő tekintettel.
-De együtt vagyunk,sikerült.
Egy pillanatra megfagyott körülöttünk a levegő.Szótlanná váltunk.
Olyan 'nem mondod?' fejet vágott Cara.Hiszen ő is ismerte valamennyire Harryt.Szerintem sosem gondolta volna,hogy egyszer végre sikerülni fog.Igazából még én sem fogtam fel teljesen,nem hogy ő...
-Tudod mit?Fel is hívom!
-Oké...de nagyon izgulok.-mondta Cara-imádom a One Directiont.
-Szóval nem baj ha beleüvöltök a telefonba?-szólt közbe
-Dehogyis-mondtam nevetve.
*Kihangosítva*
*Kicsöng*
-Igen?-egy női hang csendült fel a vonal túl oldalán
-Harry Stylest keresem!-mondtam idegesen
-Harry drága most nem ér rá...bocs.-mondta a nő gúnyosan-Megyek már is Harry!Na szóval keresd később vagy tudod mit?Soha többé ne zaklasd!Ő az enyém!
Majd kinyomta a telefont...
-Na?Ki vette fel?-kérdezte izgatottan Cara
-Fogalmam sincs ki lehetett ő...félek.
