Amíg nem késő...

8.rész

Talán jól éreztem magam közben..vagy nem.A csók pillanata még mindig itt ég bennem,itt legbelül.Akármennyire is akartam nem bírtam elhárítani magamtól Niallt.Nem éreztem azt amit Harrynél,de akkor is valami fellángolt bennem aminek nem kellett volna megjelennie a gyomromban és legfőképpen nem a szívemben.Amikor levettük ajkainkat egymáséról,ezt mondtam:-A mi titkunk.

Nem akartam többet mondani,hisz nem is tudtam volna.Nem akartam újra mindent elrontani,talán ez az életemben az utolsó esély hogy olyan fiúval legyek együtt akit igazán szeretek.Különlegesnek kéne magam érezni..hiszen egy olyan fiú a barátom akit nem kaphat meg mindenki.De én is csak egy átlagos,brit lány vagyok.Csak egy kicsit más mint mások...Végre egyszer az életemben minden úgy alakult ahogy azt terveztem.

Majdnem.

Egy egyszerű félreértéstől,egyetlen egy mozdulattal elronthatok mindent...

De nem akarok semmit...

És láttam Niall-ön is hogy nem akar se nekem se Harrynek rosszat,hogy nem érzésekből jött ez a csók amit rálehelt ajkaimra.

Este tizenegy óra körül hazaértem.A többiek már elmentek,Harry meg nem volt sehol.A fürdő felé vettem az irányt és egy kis papír cédulát pillantottam meg az ajtó küszöbén ami mellett egy tüskés szárú vörös rózsa volt.A papíron csupán pár szó díszelgett nem éppen gyöngy betűkkel írva:

"Fent várlak a szobában."

És mellette egy mindent megérő szó:"Szeretlek"

Gyorsan lezuhanyoztam majd felmentem az emeletre.Harry ahogy azt ígérte ott várt rám.

-Szia-mosolygott.

Lekapcsolta a TV-t,leoltotta a lámpát és hanyatt feküdt , én pedig mellé bújtam.

-Harry lehet egy kérdésem?-fordultam oldalra úgy hogy tekintetünk találkozzon.

-Bármennyi.

-Lehet furcsán fog hangzani de tudnom kell,mégis mit szeretsz bennem?Azaz miért pont én fekszem itt melletted miért nem más?

-Nem telt el úgy éjszaka,hogy ne gondoltam volna rád.Volt egy idő amikor felakartam venni veled a kapcsolatot,de úgy gondoltam már elfelejtettél vagy ha nem akkor pedig már sosem fogsz megbocsátani nekem,hisz én a helyedben ezt tettem volna.Ezután már sosem reménykedtem...és amikor megjelentél a buliban,mindent úgy akartam csinálni mint régen.A hiány szó jelentését nem akarom soha többé megismerni.

.

És most hogy itt fekszel mellettem,én vagyok a világ egyik legboldogabb embere.Egy ajándék vagy nekem az élettől.Köszönöm-majd puha kezeivel végigsimította az arcomat.

-Hogy mit szeretek benned?A gyönyörűen csillogó barna szemeidet,a barna hajadat,ha kócos,ha egyenes és amikor begöndörödik az esőtől,vagy ha a szél az arcodba fújja.Az elbűvölő alakodat,ha mosolyogsz a gödröcskéidet,és ha sírsz akkor az elkenődött sminkedet.Egyszerűen mindent szeretek benned úgy ahogy vagy.-folytatta,majd arcomon egy hideg könnycsepp hullott le lassan...

-Na most te jössz!-vigyorgott

-Szeretem hogy minden emberrel kedves vagy függetlenül attól hogy ki ő és hogy nem változtál meg a hírnévtől valamint az idióta humorodat,az arcodat,a mosolyodat,a nevetésed,a hibáidat.

Ha rád nézek egyszerűen csak te létezel számomra,nem tudok másra gondolni,kizárom a világot és elveszek benned...imádom a göndör hajadat,úgy is ha furcsán áll.Nehéz nem belenézni a zöldes szemedbe,ugyanúgy mint pár évvel ezelőtt.

Elvarázsolsz.

És nem utolsó sorban neked van a legszebb hangod a Földön!-majd megfogtam bal kezét.-Ezt el kellett mondanom.

Fejemet mellkasára helyeztem és így aludtunk el.

Ezt megkellet vele beszélnem még mielőtt megtudná a betegségemet,mielőtt megijedne és félne tőlem,eltávolodna.

Mielőtt mindent bevallanék neki....azt hogy egy ideje van egy betegségem amiből nagyon nehéz kigyógyulni...

Lehet nem látszik rajtam mert erős maradtam a végsőkig és mindig is próbáltam leplezni a fájdalmamat.

De a tudat hogy egyre súlyosabb rákos vagyok számomra felfoghatatlan...talán holnap elmondom.

Még a műtétem előtt.

A műtét egy hét múlva lesz.Félek.Nagyon félek.

De talán holnap mindennek vége...tényleg mindennek.